VII. Tanulmányút 2. rész
-
2019. November 03.
Tanulmányútjaink hetedik helyszíne Szarvas volt.
A tanulmányút második napján, a résztvevők találkozhattak a Cervinus Teatrum színház főrendezőjével, Varga Viktorral. Ő elmondta, hogy szerinte is az Alföldön, így Szarvason kulcs kérdés a fiatalok megtartása, minden eszközzel, legfőképp a gazdasági háttér megteremtésével, hiszen sajnos ha nincs meg a létbiztonság a fiatal sokkal könnyebben elhagyja az országot, mint a felnőtt generáció. Állítása szerint, teret kell adni nekik, ahhoz, hogy dolgozzanak és megélhessék kreativitásukat. Tehát akkor marad meg a fiatal, ha betudja fizetni számláit, félre tud tenni és élvezi, amit csinál, ehhez megfelelő közhangulat és megbecsülés szükséges. A színházban arra törekednek, hogy megtartsák, fejlesszék a fiatal, jó szakembereket.
A második nap folytatásában meglátogattuk a helyi szlovák tájházat, megismerkedtünk a szlovák kisebbségi önkormányzattal, amely nemcsak a magyar, hanem a szlovák kormány segítségét is megkapja a tájház felújításában, a programjaik életre hívásában, valamint a kulturális kör működésében.
Végül, a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesülethez látogattunk el, ismertük meg a munkájukat. A növekvő turisztikai érdeklődésben fontos szerepe van a szervezetnek, amely igyekszek minden a városba, a térségbe érkező turista nyaralását a legjobbá tenni. Sokat tesznek a helyi termékek minél szélesebb megismertetésének irányába. A Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület hitvallása és célkitűzése: egységesen képviselni a térség turisztikai szolgáltatóit, pályázati források felkutatásával megteremteni a tervezett fejlesztések pénzügyi hátterét, minél szélesebb körben megismertetni a Körösök Szívének vonzerejét, szépségét, a természeti adottságok és a városi környezet harmonikus együttélésének hangsúlyozásával. Elmondásuk szerint, folyamatosan nő a vendég éjszakák száma, nő a turisztikai programok lehetősége és egyre inkább család barát környezetben élvezhetik az ide érkezők az itt töltött időt.
Debrecen, 2019. 10. 21.