V. Tanulmányút
-
2019. Április 24.
Tanulmányútjaink ötödik helyszíne Jármi volt, ahol először meglátogattuk a Miegymásért
Bőrdíszműves Szociális Szövetkezetet. Pankotai Csaba, helyi bőrdíszműves, aki a szociális
szövetkezet vezetője elmondta, hogy az előállított termékeket magyarországi és közép-
európai vásárokon, kiállításokon sikeresen értékesítik. Most tervezik, hogy online
értékesítésbe kezdenek. Mindamellett fontosnak tartják a helyi fiatalok képzését, ezért
kézműves önképzőkört szervezett nekik, melynek nagy sikere volt. Szerinte is fontos helyben
a közösség fejlesztés, amellyel csökkenthető az elvándorlás növekedése.
A tanulmányút második részében megtekintettük észak-kelet Magyarország két legszebb
református templomát, ellátogattunk Tákosra és Csarodára. A térség, a vidék és talán
Magyarország egyik legszebb temploma a tákosi, amelyet mezítlábas notre dame-nak is
hívnak, amely túlélte a 2001-es tiszai árvizet, amelyben a falu házainak 80 %-a odalett. A
program során lehetőségünk nyílt helyiekkel beszélgetni, kiderült, hogy a keresztelések száma
elmarad a temetések számához képest, nagy mértékű az elvándorlás, különösen a fiatalok nem
térnek haza a felsőfokú tanulmányaik elvégzését követően. Tehát a projektünk alap kérdése itt
is, mint sok más településen is nagyon is időszerű és mielőbbi választ, tetteket kíván.
Debrecen, 2019.04.08.