TÉKA

TéKa – A szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása

A TéKa 2011 óta működő polgári társulás, melynek célja, hogy olyan ifjúsági szervezetként működjön, mely a tudomány módszereivel segíti elő a szlovákiai magyar fiatalok tudományos és kulturális tevékenységének kibontakozását, miközben egyéneket és közösségeket fejleszt, nemzetközi kapcsolatokat ápol. Tudományos tevékenysége révén, szorosan együttműködve elsősorban a szlovákiai és magyarországi, valamint egyéb nemzetközi intézményekkel, célja olyan stratégia kiépítése, amellyel a szlovákiai magyar fiatalok számára lehetőséget tud biztosítani a tudományos életben való aktív részvételre, szakmai előrehaladásra. Kutatási programjaiba, melynek fókusza főképp a dél-szlovákiai régió társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális fejlődését célozza, igyekszik minél több fiatalt belevonni.

Tevékenységeik:
•    A „Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése” című rendezvény
•    Erasmus + Ifjúságkutatás
•    GENEZYS 2015 Ifjúságkutatás
•    A PI-NET és a Magyar Doktorandusz Közösség Domus Café határon túl rendezvénye
•    YOUTHpass – Youth Exchanges – European dimensions of youth social work program. Orfű, Hungary
•    Fiatal Kutatókért Program, szakmai műhely létrehozása, Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával
•    Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával a Szlovákiai magyar doktoranduszok kvalitatív vizsgálata c. kutatás megvalósítása
•    Pályaválasztás 2013 elnevezésű kutatás megvalósítása a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara megbízásából

Elérhetőség:
http://www.te-ka.sk/
tekatarsulas@gmail.com

ESZA