Tandem civil, non-profit szervezet -Pedagógus kézikönyv

  • 2020. Április 29.

    A projekt keretei között, a műhelytalálkozók és a tanulmányútak során a programban résztvevő partnerszervezetek jobban megismerhetünk egymás régióját, egymás porgamjait, illetve mindazokat a rendezvényeket, törekvéseket, amelyek által elérhetik a közösségük fejlesztését, ezáltal is csökkentve a fiatalok elvándorlását. Az ő munkájuk által is csökken a kistérségből az elvándorlók száma, erősödik a helyben élők közösségi aktivitása.

    A felvidéki, komáromi székhelyű Tandem civil, non-profit szervezet  egyik célja a nem formális tanulási és tanítási módszerek megismertetése, átadása a helyi pedagógusok által, amely segítségével javulhat az oktatás minősége, színvonala, ezaltál növekedhet a helyben maradási hajlandóság a fiatalok között.

    A következő lépésként 2020 tavaszán a szervezet újra egy pedagógusoknak szóló kézikönyvön kezdett el dolgozni. Ezúttal az alapiskolás osztályfőnököknek készül elsősorban a könyv.

    Az egyik fejezetben szeretnének jól bevált ötleteket kínálni inspiráció gyanánt. Az ötlettárban szívesen feltüntetnek majd olyan programötleteket, melyeket az osztályfőnökök sikeresen alkalmaznak gyakorlatban osztályközösségükben. Ehhez pedig elindítottak egy online kérdőívet. Azokból kapott szervezz  kreatív ötleteket - természetesen a pedagógusok beleegyezésével - beteszik az ötlettárukba.

    Debrecen, 2020.04.20.

ESZA