Pihe Egyesület- Csángóföldi Nyári Egyetem
-
2019. December 16.
A projekt keretei között, a műhelytalálkozók és a tanulmányútak során a programban résztvevő partnerszervezetek jobban megismerhetünk egymás régióját, egymás porgamjait, illetve mindazokat a rendezvényeket, törekvéseket, amelyek által elérhetik a közösségük fejlesztését, ezáltal is csökkentve a fiatalok elvándorlását. Az ő munkájuk által is csökken a kistérségből az elvándorlók száma, erősödik a helyben élők közösségi aktivitása.
A partiumi, nagyszalontai székhelyű Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) egy tudományos-oktatási, kulturális, valamint jótékonysági jellegű non-profit, apolitikus, független, civil szervezet.
Több közösségépítő programot hívtak életre és szerveznek a régióban, amelynek célja a közösségek fejlesztése, ezáltal a fiatalok otthon maradási hajlandóságának növelése.
További közösségépítő programok: Ady slam, Fiatalok a jövő zálogai, humorest, kosárlabda tábor, konyhaművészeti rekreáció, szánkó verseny, különböző előadások.
Debrecen, 2019.12.12.
