Műhelymunka II.

  • 2018. Június 21.

     

    A műhelytalálkozó fő kérdése, hogy mi, vagyis a szervezet vezetése, tagsága mit tehet a közösség fejlesztéséért.

    A kérdéssel/problémával kapcsolatosan Giczey Péter közösségfejlesztő tartott előadást, majd vezetett interaktív beszélgetést. Az előadásából megtudhattuk, hogy létezik közösségszervezés. Már a múlt század elején elindult egy ilyen folyamat az USA-ban, ami a 60-as évekre szaktevékenységgé alakult, amely több ezres szakemberi és szervezeti táborral bír világszerte.

    A közösségszervezés lényege, hogy az embereknek a változáshoz, kezükbe kell venni a hatalmat és megszervezni a kívánt közösséget.

    A folyamat alappillére a kapcsolatok szervezése egy helyi közösségben adott közösségi ügy azonosítása, az üggyel kapcsolatos mozgósítás és a demokratikus szervezet felépítés, hiszen a közösségfejlesztés mellett a szervezetépítés igen fontos elem.

    A közösség olyan emberek érdekközösségét jelenti, akik képesek érdekeiket a döntéshozók révén érvényesíteni, és eközben a (helyi) közélet szereplői­vé válnak.

    A közösségszervező pedig az a szakember, aki ilyen folyamatokat generál és azt segíti. E miatt a helyi közösségnek és közösség szervezőnek igen fontos szerepe és feladata van az adott településen élő fiatalok problémáinak megoldásában.

    A műhelymunkáról összegzéseképp elmondható, hogy egy adott településen működő közösség, közösségi tér kihatással van az ott élő emberek, fiatalok életére.

    Az előző és a mostani műhelymunkán felvetett problémákra fontos válasz lehet a helyi közösségeknek, amelyek által megvalósulhat, mind a nyelv megfelelő szintű tudása, mind az érzelmi és értelmi kötődés megvalósítása, amely által a fiatalok a szülőföldjükön maradnak és fejlődhet a közösségi életük.

    Debrecen, 2018.06.18-20.

ESZA