MIDESZ

Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség

A Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) egy tudományos-oktatási, kulturális, valamint jótékonysági jellegű non-profit, apolitikus, független, civil szervezet, mely 1990 óta működik. A Szövetség fő célja a Bihar megyei magyar fiatalok érdekképviselete, társadalmi és szakmai előmenetelének elősegítése, valamint identitástudatuk megőrzésének és fejlesztésének segítése saját önszerveződő és öntevékeny szerveik által.

Tevékenységeik:
•    Táborok szervezése fiataloknak (Hó-Rukk, Gólyatábor, Bor-túra)
•    Építőtáborok szervezése tanulók és diákok számára Magyarország területén a nyári vakáció ideje alatt, feliratkozás alapján, elsősorban hátrányos helyzetű, vagy árva fiatalok számára;
•    Szakmai továbbképzések szervezése a mezőgazdaság területén, ingyenes vagy ösztöndíjas formában;
•    Munkaközvetítői tevékenységek szervezése
•    Pályázati partnerekként voltunk jelen a következő projektekben: 
-    Tervezz és Cselekedj –Erasmus +, 2016 Mórahalom
-    Nemzetközi kapcsolatépítő szeminárium, projektgeneráló tréning, tábor-NEA, 2016 Kiskunhalas/Nagyszalonta
-    Ismerj-Tanulj-Élj! –Erasmus +, 2015 Debrecen
 

Elérhetőség:
Kossuth Lajos 16
Nagyszalonta
m.me/midesznagyszalonta.midesz
Telefon: 40 752 800 427
midesz@yahoo.com

ESZA