Interjú Mucska Józseffel.

  • 2020. Július 13.

    A személyes kapcsolatok segítik a helyben maradást

     

    A család, a barátok és a párkapcsolat – főképp ezek azok a tényezők, amik miatt nem hagyják el a fiatalok a szülőföldjüket, vagy ha el is mennek, visszajönnek. Ezt gondolja Mucska József, a komáromi 22 Média kreatív igazgatója. Szerinte Komáromban ma már sokkal több a lehetőség a fiatalok számára, mint korábban volt.

     

    A Komáromban működő 22 Média is aktívan részt vesz abban, hogy munkát adjon a fiataloknak, ezáltal helyben tartsa őket. A cég kifejezetten szeret felkarolni tehetséges diákokat, vagy pályakezdőket. Az együttműködés kölcsönösen gyümölcsöző, mert a fiatal szakmai tapasztalatot szerezhet, a cég pedig viszonylag jó áron jut munkaerőhöz. Emiatt szívesen várják szakmai gyakorlatra az érdeklődőket, akik közül a legügyesebbeknek állást ajánlanak. Ugyanakkor látják azt is, hogy sok fiatal elhagyná Komáromot.

     

    - Van bennük egy kalandvágy, el akarnak menni, ki akarnak próbálni új dolgokat, szeretnének világot látni. Nagyobb városokba, vagy külföldre mennének, mert úgy gondolják, ott több lehetőség van, pezsgőbb az élet, sokkal több a lehetőség a bulizásra, több az ember, jobban lehet ismerkedni stb. Persze van, aki az ehhez képest csöndes kis Komáromot szereti. Úgy gondolom, hogy már Komárom is olyan szinten van, hogy aki akar, el tud itt helyezkedni. Viszont vannak olyan szakmák, amikből nincs olyan sok álláshely Komáromban, míg Budapesten, Pozsonyban, vagy külföldi nagyvárosokban már igen. Gond lehet, hogy pénzügyileg nem tud Komáromban egy kisebb vállalkozás olyan jövedelmezést felajánlani, mint a nagyvárosi cégek. Az is lehet, hogy valaki szeretne jobban kiteljesedni a szakmájában, és erre egy nagyobb városban, vagy külföldön lát lehetőséget – mondta Mucska József.

     

    A kreatív igazgató korábban maga is elgondolkozott azon, hogy külföldön próbál szerencsét, de végül nem próbálta meg. A helyben maradást a szülők és a család, valamint az itteni barátnő miatt választotta, illetve a vállalkozása is Komáromban működött, és kudarcként élte volna meg, ha ezt feladja és külföldre megy. Sok olyan ismerőse van, akik kimentek és később visszajöttek.

     

    - Van, aki először Prágába ment, majd Angliában dolgozott, végül úgy alakította, hogy minél közelebb legyen Komáromhoz, és Bécsben dolgozik, de már itthon lakik. Egy másik ismerősöm Kanadába ment ki, aztán valahogy ő is jött közelebb, előbb Angliába, most pedig már Pesten van, és hazajár hétvégén Komáromba. A szívük visszahúzta őket, vagy amikor családjuk lett, úgy látták, hogy mégis csak nyugodtabb itt a környezet, jobb, ha itteni iskolába jár a gyerek, jobb, ha itt nő fel, mint Angliában vagy Németországban, Hollandiában vagy akárhol. Ahol mégis csak külföldinek számítanak, még ha évek óta ott is élnek. Sokan nem feltétlen azért jöttek haza, mert nem jött össze kint a dolog – tette hozzá Mucska József.

     

    A szakember szerint a külföldi életnek sok árnyoldala is lehet. Például túl sokat kell dolgozni, mégsem keres valaki annyira jól, mint várta, magasak a kiadások, nem jó környéken lakik, nincsenek ott barátai stb.

     

    - A legtöbben, akik kint maradtak, azért tették, mert lett ott egy párjuk. De sokan vannak, akiknek Magyarországról, vagy Szlovákiából lett ott párja, és együtt jöttek aztán haza. Szerintem a személyes kapcsolatok, köztük a párkapcsolat nagy szerepet játszik abban, hogy az ember visszajöjjön. Az is lényeges, hogy ki milyen sikereket él ott meg, mert nyilván, ha nagyon sikeres lesz valaki kint, akkor nem feltétlenül jön vissza. A korral is változhat a helyzet, azt vettem észre, hogy 30 fölött már nem biztos, hogy mindenki ott akar családot alapítani – hangsúlyozta Mucska József.

     

    A kreatív igazgató szerint Komáromban pozitív irányba változott a helyzet az elmúlt 15 évben. Úgy látja, hogy sokat fejlődött a régió, és sokkal több a lehetőség, mint korábban volt.  Ez pedig a helyben maradásra, vagy visszatérésre ösztönözheti a fiatalokat is.  

     

     

     

ESZA